Rendelés menete

1. Az elképzelés megszületése

Az első és legfontosabb lépés a cserépkályha vagy kandalló építtetés folyamatában, annak a vágynak kialakulása Önben, hogy igazán szeretne egy cserépkályhát vagy kandallót otthonába. Ezt követi az elképzelés, annak körülbelüli milyenségéről, azaz: méret, forma, szín, különböző egyéb tulajdonságok. Érdemes Önnek körülnéznie a referencia munkáink között, képeket keresve olyan formákról, amik az Ön ízlésvilágának a legmegfelelőbbek. Ez segít nekünk abban, hogy alapul használjuk a cserépkályha vagy kandalló tervezésénél.

2. Kapcsolatfelvétel

A legelső és legnagyobb összeköttető lépés az elképzelésünktől a megvalósulásig, hogy Ön felveszi velünk a kapcsolatot. Ez történhet telefonon, E-mailben, illetve a közösségi hálón keresztül is. Itt röviden összefoglalva várjuk az Ön elképzeléseit, majd egyeztetünk egy időpontot a személyes találkozóra, mely akár a cégünk székhelyénél, de akár az Ön lakhelyén is megtörténhet. Ezt térítésmentesen végezzük, Önt ezzel kapcsolatban költség nem terheli.

3. Személyes találkozó

Az első találkozó alkalmával, melyet egy meglévő ház, lakás esetében legajánlatosabb, az Ön lakhelyén megejteni, hiszen így egyúttal megtekinthetjük a leendő kályha helyét. Ekkor már az Ön elképzeléseit esetleg korlátozó lehetőségekre is felhívhatjuk a figyelmet (például a füstcsőbekötés lehetősége, a födém terhelhetősége stb). A konzultáció alatt eldöntünk minden főbb paramétert, például: típus (cserépkályha vagy kandalló), minta, szín, méret, forma, felépítés, ajtók vagy kandallóbetét fajtája, tűztér fajtája, központi fűtésre kötés kérdése stb.

4. Tervrajz és árajánlat készítés

A fenti részletek megbeszélését követően a megismert paraméterek alapján készítünk egy 3D-s tervet, melyet igény szerint fényképekben vagy egy körbejáró videó formájában eljuttatunk Önnek. Amennyiben megfelelő a forma, elkészítjük a hozzá tartozó árajánlatot is. Itt fontos megjegyezni, hogy az árajánlat, a 3D-s képek és körbejárás elkészítése is ingyenes minden esetben!

A körbejáró videó sokkal szemléletesebb, mint a hagyományos 2D-rajz. Kiválóan reprezentálja a leendő cserépkályha vagy kandalló formáját, így önt nem érik meglepetések annak elkészültekor. A videóban megtalálható minden lényeges tulajdonság: forma, szín, méretinformáció, a szoba felépítése és ahhoz való igazodása, megkönnyítve ezzel az ön döntését.

5. Gyártás megkezdése

Amennyiben megfelelőnek találja mindkettőt, az egyeztetett határidő alapján elkezdjük a csempegyártást, melynek feltétele 30% előleg megfizetése.

6. Az építés

Miután elkészültek a csempék, kezdődhet az építés. Amennyiben a mi szakemberünket választotta, cégünk a megbeszélt napon megkezdi a kiszállítást és az építést. Ha van építő mestere, átadjuk neki a tervrajzokat és a csempéket.

7. Az első begyújtás

Ez a teljes folyamat zárópontja. Álma valósággá vált, most már nyugodtan hátradőlhet és gyönyörködhet az elkészült remekműben.

Úgy érzi, hogy készen áll a második lépésre? Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma!

 

Hívás

 

Kapcsolatfelvétel