Külső-légbevezetéses cserépkályha

Számos országban, hogyha fatüzelésű berendezésről van szó, akkor szinte már nem is kérdéses, hogy annak oxigénellátását külső légbevezetéssel oldják meg. Hazánkban ez az eljárás mégsem közismert, pedig a hatályos szabályok szerint újépítésű házaknál a kémény átvételkor a használatba vételi engedély megszerzéséhez elengedhetetlen a megfelelő levegő utánpótlás megléte.

Miért van erre szükség?
külső légbevezetéses cserépkályha
Külső-légbevezetéses cserépkályha

Régen a cserépkályhák az égéshez szükséges levegőt a házak légteréből vonták el. Ez akkoriban működött, hiszen a fa nyílászárók pontatlanságuk miatt könnyen beengedték-pótolták a szükséges levegőt a házba. Ennek a hátránya, hogy a lakásból a kályha óránként több köbméter meleg levegőt von el, és helyét a kintről beáramló hideg levegő töltötte ki.
Ez a mai légtömör házakban nem így van, ugyanis a nyílászárók pontos szigetelése semmilyen levegő utánpótlást nem képes biztosítani. Ha egy ilyen lakásban próbálunk fűteni kályhával, külső levegőellátás nélkül, akkor a házon belül a nyomás percek alatt annyira visszaeshet, hogy a kémény szívóereje lecsökken és nem képes több levegőt a tűztérbe szívni a helyiségből. Ekkor oxigénszegény, elégtelen égés jön létre és a kályhánk nem fog megfelelően működni. (Egyéb mellékhatás, a járatok kátrányosodása, esetleg még ki is füstölhet a kályha.)

Erre a problémára kínál megoldást a külső légbevezetés.

Mi az a külső légbevezetés?
külső-levegő-szabályzós-cserépkályha
Ezen a cserépkályhán alul látható a külső-levegő szabályozó karja. Ennek állításával lehet meghatározni hogy a cserépkályha mennyi levegőt kapjon

Röviden ez egy 125-160mm-es légcsatorna, mely egy szabályzó szeleppel van ellátva, ami a lakáson kívüli légtérből vezeti egyenesen a kályha tűzterébe az égéshez szükséges levegőt – létrehozva így egy úgynevezett „zárt égésterű kályhát”, függetlenítve a fűtőberendezést a lakásban uralkodó nyomástól.
Fontos, tudni a légcsatorna méretét légtechnikussal kell terveztetni, mivel annak légellenállása a cső típusától (pl: hengeres műanyag, hengeres acél, lapcsatorna, vagy nyújtható harmonika cső) és hosszától függően változik, így annak átmérőjét ennek függvényében kell tervezni. Ez a légcsatorna kialakítható kéményen keresztül, födémen vagy aljzatba épített légcsatornával, természetesen szabályozó szeleppel. Mindezektől függetlenül szükséges egy fali légbeeresztő beépítése, és javasolt a füstgáz riasztó használata.

A rendszer további előnye: hogy a már felmelegített levegőt nem szívja el a lakásból, növelve ezzel a készülék hatásfokát. Továbbá így teljesen zárt rendszert alakítunk ki, páraelszívó, konyhai szagelszívó és központi porszívó szélsőséges esetben sem okoz égéstermék visszaáramlást.

 

Úgy érzi, hogy ideális lenne önnek egy Külső-légbevezetéses cserépkályha?

Tekintse meg referenciáinkat, kérjen ingyenes ajánlatot az Önnek leginkább tetszőkre és jelölje meg, hogy külső-légbevezetéssel kéri az árat.

MEGNÉZEM