Külső-légbevezetéses kandalló

Számos országban, hogyha fatüzelésű berendezésről van szó, akkor szinte már nem is kérdéses, hogy annak oxigénellátását külső légbevezetéssel oldják meg. Hazánkban ez az eljárás mégsem közismert, pedig a hatályos szabályok szerint útépítésű házaknál kémény átvételkor a használatbavételi engedély megszerzéséhez elengedhetetlen a megfelelő levegő utánpótlás biztosítása.

Miért van erre szükség?

Régen, a kandallók az égéshez szükséges levegőt a ház légteréből vonták el. Ez akkoriban működött, hiszen a fa nyílászárók pontatlanságuk miatt könnyen beengedték-pótolták a szükséges levegőt a házba. Ennek a hátránya, hogy a lakásból a kandalló óránként több köbméter meleg levegőt von el, és helyét a kintről beáramló hideg levegő töltötte ki.

Ez a mostani légtömör házakban nem így van. A nyílászárók pontos szigetelése semmilyen levegő utánpótlást nem képes biztosítani. Ha egy ilyen lakásban próbálunk fűteni kandallóval, külső levegőellátás nélkül, akkor a házon belül a nyomás percek alatt annyira visszaeshet, hogy a kémény szívóereje lecsökken, nem képes több levegőt a tűztérbe juttatni a helyiségből. Ekkor oxigénszegény, elégtelenégés jön létre és a kandallónk nem fog megfelelően működni. (Egyéb mellékhatás, a kandalló kátrányosodása, esetleg még ki is füstölhet a készülék)

Erre a problémára kínál megoldást a külső légbevezetés.

Mi az a külső légbevezetés?

Külső levegős kandalló

Röviden ez egy 125-160mm-es légcsatorna, mely egy szabályzó szeleppel van ellátva, amely a lakáson kívüli légtérből vezeti, egyenesen a kályha tűzterébe az égéshez szükséges levegőt. – létrehozva egy úgynevezett „zárt égésterű kandallót” függetlenítve a fűtőberendezést a lakásban uralkodó nyomástól.

Fontos, tudni a légcsatorna méretét légtechnikussal kell terveztetni mivel annak légellenállása, a cső típusától (pl: hengeres műanyag, hengeres acél, lapcsatorna, vagy nyújtható harmonika) és hosszától függően változik, így annak átmérőjét ennek függvényében kell tervezni. Ez a légcsatorna kialakítható kéményen keresztül, födémen keresztül, vagy aljzatba épített légcsatornával, természetesen szabályozó szeleppel. Mind ezektől függetlenül szükséges egy fali légbeeresztő beépítése, javasolt a füst-gázriasztó használata.

A zárt égésterű kandallók két csonkkal rendelkeznek. (szemben a hagyományossal, melyek a lakás levegőjét használják és csak a füstgáz kivezető csonkkal rendelkeznek). Alul a légcsatornán keresztül az égéshez szükséges levegő érkezik be a tűztérbe, felül a másikon égéstermék áramlik ki a kéménybe.

A rendszer további előnye: hogy a már felmelegített levegőt a kandalló nem szívja el a lakásból, növelve ezzel kedvenc kandallónk hatásfokát. Továbbá így, egy teljesen zártrendszert alakítunk ki, páraelszívó, konyhai szagelszívó és központi porszívó szélsőséges esetben sem okozhat égéstermék visszaáramlást.

 

Úgy érzi, hogy ideális lenne önnek egy Külső-légbevezetéses kandalló?

Tekintse meg referenciáinkat, kérjen ingyenes ajánlatot az Önnek leginkább tetszőkre és jelölje meg, hogy külső-légbevezetéssel kéri az árat.

MEGNÉZEM